Makacsul kitartani az elveink mellett – beszélgetés Gerendely Bélával
Magas állami kitüntetéseket adtak át Magyarország Ungvári Főkonzulátusán augusztus 22-én.
Magas állami kitüntetéseket adtak át Magyarország Ungvári Főkonzulátusán augusztus 22-én.
Kicsit szomorúan olvastam minapi a Kampány határok nélkül című írásomhoz fűzött olvasói kommentárokat.
Augusztus 25-én az ungvári járási Szürtében, a katolikus templom kertjében álló Szent István-szobornál tartotta a helyi KMKSZ-alapszervezet hagyományos Szent István-napi megemlékezését.
Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai illetékese facebook-bejegyzésében (amit több sajtóorgánum is átvett) rátámadt a KMKSZ-re azzal, hogy az akadályozza szervezetének rovásírásos helységnévtábla-akcióját. A KMKSZ-vezetőket azzal vádolja, hogy kényszerítik a tanácselnököket, hogy távolítsák el, vagy hogy ki se tegyék a jobbikos székely rovásírásos táblákat.
A nacionalista Szvoboda, mely eddig a szó szoros értelmében tűzzel-vassal küzdött a vereckei magyar honfoglalási emlékmű ellen, most jogi úton tör annak a vesztére.
A címbeli három szó jól jellemzi az elmúlt vasárnap Kisbakosban, a KMKSZ helyi alapszervezete által megrendezett sportnapot, mely a település apraját-nagyját a helyi futballpályára vonzotta. Aki kilátogatott, nem bánta meg, ugyanis egész nap színvonalas, testet-lelket megmozgató programok zajlottak.
A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének több alapszervezete döntött úgy, hogy idén nyáron felkeresik Kárpátalja nevezetes történelmi emlékhelyeit, turisztikai nevezetességeit.
Augusztus 4–5-én Magyarországra kirándultak, s két, élményekben és ismeretekben gazdag napot töltöttek el Ópusztaszeren és Lakiteleken a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alapszervezeti elnökei és a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület aktivistái.
A KMKSZ idei munkácsi választmányi ülését követően arról tájékoztattuk olvasóinkat, hogy a KMKSZ levélben kérte a magyar Külügyminisztériumot, hogy az Európai Unió és Ukrajna közötti új vízumkönnyítési megállapodással összhangban, a jövőben a KMKSZ 5 évre szóló támogató nyilatkozatokat adhasson ki a Magyarországra beutazni kívánó és schengeni vízumot igénylő tagjai számára.
E rovatban általában arról szoktunk értekezni, hogy mit ír a kárpátaljai magyarokról az ukrán sajtó.
End of content
End of content