KMKSZ

  • Folytatódik a KMKSZ e-tankönyvprojektje

    A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a 2012/2013-as tanévben is folytatja a Bethlen Gábor Alap támogatásával tavaly elkezdett e-tankönyvprojektet. Ennek távlati célja a kárpátaljai magyar oktatási nyelvű iskolákból hiányzó fordításos állami tankönyvek internetről letölthető digitális kötetekkel történő pótlása.

  • Több mint húsz éve képviseljük következetesen a kárpátaljai magyarság érdekeit

    A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nem árul zsákbamacskát a választásokon, immár több mint húsz éve képviseli következetesen a helyi magyarság érdekeit – vallja Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, aki a 69. számú, Munkács központú egyéni választókerületben száll ringbe a parlamenti képviselői mandátumért, s akit a választási kampány menetéről, illetve választási programjáról kérdeztünk.

  • „Jeleznünk kell, hogy vagyunk, és lenni is akarunk”

    Az 73-as számú, Nagyszőlős, és 69-es számú Munkács központú választókörzetekben a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt parlamenti képviselőjelöltjei megtartották első kampánygyűléseiket, a tervek szerint ellátogatnak a választókerületükben található összes településre, egy nap több helyre is.

  • Az államtitkár találkozott a KMKSZ vezetőivel

    Kárpátaljai programja befejezéseként Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára és a kíséretében lévő minisztériumi tisztségviselők Szürtében megbeszélést folytattak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőivel.

  • Beregszászi „nem” a magyar nyelv regionális státusára

    Múlt pénteken hosszú szünet után ismét ülésezett a Beregszászi Városi Tanács. Az ülésen megvitatott mintegy 130 napirendi pontot kivétel nélkül háttérbe szorította az új nyelvtörvény városi alkalmazásának kérdése. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Régiók Pártja (PR) alkotta tanácsi többség, illetve a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség is előterjesztette a maga határozattervezetét e tárgyban.

  • Főhajtás Fodó Sándor sírjánál

    Az elmúlt hétvégén, szeptember 7-8-án Visken szervezték meg a II. Kárpátaljai Felső-Tisza-vidéki Magyarok Találkozóját. Bár a hivatalos programnak nem volt része, a résztvevők kihasználták a lehetőséget arra, hogy a helyi temetőbe ellátogatva megemlékezzenek a kárpátaljai magyarság egykori vezéregyéniségéről, Fodó Sándorról.

  • Törvényesség vagy bosszú?

    A beregszászi járási Beregsomból Bartha Julianna azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy négyéves kisfiát nagyapja politikai szerepvállalása miatt nem vették fel a helyi óvodába.

End of content

End of content