Tegnap vette kezdetét a Kolozsvári Tavasz
Tegnap vette kezdetét a Kolozsvári Tavasz elnevezésű népzene- és néptáncfesztivál, a kolozsvári magyar néptáncegyütteseket támogató civilszervezetek közös rendezvénye.
Tegnap vette kezdetét a Kolozsvári Tavasz elnevezésű népzene- és néptáncfesztivál, a kolozsvári magyar néptáncegyütteseket támogató civilszervezetek közös rendezvénye.
„Királyi audienciával” népszerűsítette a többnyelvűséget az Igen, Tessék! mozgalom Kolozsvár főterén kedd délután.
Kolozsváron csütörtökön mutatták be azt a magyar történelemkönyvet, amelyet román nyelven, kimondottan románok számára írt egy fiatal történészekből álló csoport.
A kolozsvári önkormányzat hétfőn elfogadott éves költségvetésében 500 ezer lejt (33 millió forintot) különített el egy holokauszt emlékmű építésére.
Több taxis kiráncigált egy utast az egyik kocsiból, aztán ütlegelni kezdték Kolozsváron, a Román Nemzeti Színház közelében, írja a Krónika.ro a Monitorul de Clij portálra hivatkozva.
Gálaesttel ünnepli szombaton megalakulásának tízéves évfordulóját Kolozsváron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) – jelentette be szerdai sajtóértekezletén Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke.
Innováció és kreativitás a tudományban címmel szervezett nemzetközi konferenciát a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ).
A kolozsvári Szent Mihály-templomban október 13-án ünnepi szentmisét mutattak be Márton Áron püspök tiszteletére. A szertartáson felcsendült Bács Lajosnak a szentéletű püspök emlékére komponált műve. A Duna a jeles eseményt vasárnap közvetíti.
A magyar megmaradás fundamentumának és szimbólumának nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet az intézmény új, kolozsvári épületének avatóünnepségén.
Mohy Sándor festőművész (eredeti családneve Muhi) Dercenben született 1902. március 23-én.
End of content
End of content