Kikerült Kolozsvár határába az első román-magyar-német helységnévtábla
A kolozsvári polgármesteri hivatal kedden kihelyeztette a város nyugati bejáratához az első román-magyar-német nyelvű helységnévtáblát.
A kolozsvári polgármesteri hivatal kedden kihelyeztette a város nyugati bejáratához az első román-magyar-német nyelvű helységnévtáblát.
Bántalmaztak három fiatalt szombat hajnalban Kolozsvár belvárosában, az utcán. A Stiridecluj.ro hírportál arról számolt be, hogy a fiatalokra azért támadtak rá, mert magyarul beszéltek. Az összetűzés tényét a rendőrség megerősítette, de az okokat még vizsgálják.
A Kolozs megyei törvényszék kedden meghozott elsőfokú ítélete szerint magyar nyelven is ki kell írni Kolozsvár nevét a város bejáratainál.
Kolozsvárra költözteti valamennyi marosvásárhelyi járatát a következő két hétben a WizzAir, az egyedüli diszkont légitársaság, amely rendszeresen igénybe vette a Maros megyei tanács által üzemeltetett Transilvania repülőteret – közölte az Agerpres hírügynökség csütörtökön, az önkormányzat bejelentésre hivatkozva.
A szervezők szerint több mint 250 ezren vettek részt a múlt héten tartott 7. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) rendezvényein, és ez 25 százalékos növekedést jelent a tavalyi rendezvénysorozat látogatottságához képest.
A magyar református egység napját ünnepelték vasárnap Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban tartott ünnepi istentiszteleten. Az esemény egyben a reformáció 500. évfordulója tiszteletére rendezendő, 2017. október 31-ig tartó rendezvénysorozat megnyitója is volt.
A Kolozsvár vonzáskörében élő magyar fiataloknak szánt tehetséggondozó program elindításáról számoltak be a program szervezői hétfőn Kolozsváron.
A nagycsaládos sorozatban ezúttal egy sok szempontból különleges családot szeretnék bemutatni. A református lelkész férj, Gergely Szabolcs egy kárpátaljai faluban, Haláboron született, míg a vallás- és angoltanár feleség, Eszter egy erdélyi nagyvárosban, Kolozsváron nőtt fel. Ott is ismerkedtek meg, majd a házasságkötés után Kárpátalján, Fornos községben telepedtek le. Három gyermekük született. 14 év szolgálat után…
Megtelt a Kolozsvár szomszédságában levő pataréti szeméttelep, ezért péntektől ideiglenesen Gyulafehérvárra viszik Kolozs megye háztartási szemetét – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.
A szórványban élő magyarság és a közmédia viszonyáról kezdődött háromnapos konferencia vasárnap este Kolozsváron.
End of content
End of content