Ballagás és jubileumi koncert a Kaszonyi Művészeti Iskolában
Az oktatási intézmény, fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte.
Az oktatási intézmény, fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte.
Az eseménnyel a szervezők azt kívánják bizonyítani, hogy kellő odafigyeléssel lehetséges biztonságos körülmények között tömegrendezvényeket tartani.
Öt ingyenes koncertközvetítéssel búcsúztatja az óévet a Budapest Music Center.
A rendőrség szakította félbe november 13-án Boombox koncertjét Lembergben.
A szeptember 19-ei hangversenyen közreműködnek többek között Sebestyén Márta, Kovács Márton, Halmos Béla-vándordíjas népzenész és a Magos Együttes,Turi András, Halmos Béla-emlékérmes népzenetanár, Szerényi Béla és fiai, a Kóborzengő, a BorFolk és az Üsztürü zenekarok.
A Komáromi Jókai Színház és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ következő koprodukciós rendezvényére készül. Július 12-én, vasárnap 18 órától a magyar népzenei élet egyik legjelentősebb, idén 15 éves zenekara, Pál István Szalonna és Bandája ad koncertet, Trianon 100. évfordulójára emlékezve.
A Közös Advent keretében felállított beregszászi adventi koszorú harmadik gyertyáját is meggyújtották december 15-én.
Budapesten adott koncertet Beregszászi Olga színész- és énekesnő Száz perc száz emberért címmel. A december elsején rendezett hangversenyen pénzadományokat és egyéb ajándékokat gyűjtöttek a rászoruló beregszásziak számára.
Folytatódik a Magyar Művészeti Akadémia népművészeti tagozatának Nemzedékről nemzedékre című konferenciasorozata hétfőn, a Pesti Vigadóban. A konferenciát követően népzenei koncert várja az érdeklődőket.
A 2013-ban alakult erdélyi formáció kezdeti videóin tiszta tekintetű fiatalokat látunk, akik ízesen beszélnek, gázrózsán főzik a kotyogós kávét, egyszerűek – a szó nemes értelmében –, kedvesek, különböznek, de egy elképzelés mentén egy célért dolgoznak.
End of content
End of content