Halmos Béla emlékkoncert

Szerző: | 2020.09.14., 10:07 | Magyarország

Összemuzsikálni a nemzetet címmel szervez koncertet a Hagyományok Háza szeptember 19-én Halmos Bélára, a sokszorosan kitüntetett prímásra és népzenekutatóra emlékezve.

A Hagyományok Háza és a Halmos Béla által alapított Hagyományok Háza Baráti Köre koncertet rendez Halmos Béla emlékére. A szeptember 19-ei hangversenyen közreműködnek többek között Sebestyén Márta, Kovács Márton, Halmos Béla-vándordíjas népzenész és a Magos Együttes,Turi András, Halmos Béla-emlékérmes népzenetanár, Szerényi Béla és fiai, a Kóborzengő, a BorFolk és az Üsztürü zenekarok.

Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása idén júniusban ünnepelte volna 74. születésnapját. A jubileumi hangverseny idén a járványhelyzet miatt elmaradt, helyette szeptember 19-én, a Hagyományok Házában emlékkoncertet tartanak a prímás tiszteletére.

Halmos Béla sok évtizedes, szerteágazó aktív tevékenysége során – mind folklórgyűjtőként, mind a városi revival mozgalom irányítójaként – fáradhatatlanul dolgozott a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért. A Sebő, majd a Kalamajka együttes prímása, a Zenetudományi Intézet munkatársa, a Táncház Egyesület tiszteletbeli elnöke, az Országos Táncháztalálkozó elindítója, a Táncház Archívum megalapítója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyik alapítója és tanára volt.

Az est szerkesztői: Lőrincz Beáta, Szűcs Sándor és Varga Zoltán

További információ: hagyomanyokhaza.hu

Csermák Zoltán

Pin It on Pinterest

Share This