konferencia

  • Mindenki egyért

    Száznyolcvanan tanácskoztak a Kárpát-medence számos pontjáról a harmadik Konfi+ konferencián augusztus 24. és 27. között Balatonszárszón. Szociológiai, fejlődéslélektani kérdések mellett speciális gyülekezeti kontextusokkal, illetve jó gyakorlatokkal is megismerkedhettek a résztvevők.

  • Zárókonferencia az Aranyhegy-ranchon

    Az Ungvárhoz közeli Aranyhegy-ranchon tartották a zárókonferenciáját annak a háromoldalú európai uniós projektnek, melynek keretében a nyíregyházi Kölcsey Televízió, az ungvári Tisza 1 TV, és a szatmárnémeti Regional Egyesület műsorokat cserélt, létrehoztak egy közös hírportált, és kiépítették Nyíregyháza és Ungvár között az élő internetes kapcsolatot televíziós műsorok készítése céljából.

  • Nemzetközi orvoskonferencia Révkomáromban

    A Magyar Egészségügyi Társaság szervezésében június 6-7-én nemzetközi orvoskonferenciára került sor Révkomáromban, amelyen az anyaország mellet Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból és Kárpátaljáról is érkeztek vendégek.A Ne nézzük tétlenül nemzetünk fogyását címet viselő fórumon az előadók igyekeztek tájékoztatót adni az elcsatolt területeken történő anyanyelvi oktatás lehetőségeiről, a szülőföldön való maradás alternatíváiról.

  • X. Tudományos Diákköri Konferencia

    A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) X. Tudományos Diákköri Konferenciáját rendezte meg május 24-én immáron új, Scientia Denique néven. A konferenciára fél oldal terjedelmű, a kutatási munkát bemutató absztrakt beküldésével lehetett jelentkezni.

  • „Pavilonunk nagy népszerűségnek örvendett”

    Anyaországunkban ez év május 18. és 25. között tartották meg a IV. Magyar Világtalálkozót, melyen Kárpátalja díszvendégként szerepelt. A rendezvénysorozaton mintegy 100 földink képviselte szűkebb pátriánkat, köztük Török Edit, a Panoráma Világklub Nagyszőlősi Társklubjának elnöke, aki hazatérve Magyarországról, megosztotta élményeit lapunk olvasóival.

End of content

End of content