A klinikai tesztek harmadik fázisának eredménye szerint hatásos a Sinopharm vakcina
Újra bebizonyították, hogy hatásos a kínai vakcina.
Újra bebizonyították, hogy hatásos a kínai vakcina.
Ezek az álmok inkább az első hullámra voltak jellemzőek. A második hullámban ezeket felváltotta a társadalmi szégyentől való félelem.
Tegnap a koronavírus elleni első oltást 6 091, a másodikat 11 492 embernek adták be.
A pandémia megjelenése óta Kárpátalján 61 227-en fertőződtek meg.
Egy nappal korábban 165 530 873 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 430 580 volt.
A szakemberek szerint ennek súlyos következményei lehetnek.
A legtöbb koronavírusost a fővárosban találták.
A felépültek száma 225-tel nőtt.
A B.1.617-es vírusvariáns már 44 országban felütötte a fejét.
Egy nappal korábban 160 828 583 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 340 359 volt.
End of content
End of content