sinopharm

A klinikai tesztek harmadik fázisának eredménye szerint hatásos a Sinopharm vakcina

A klinikai tesztek harmadik fázisának eredménye szerint hatásos a koronavírus okozta Covid–19 betegség ellen a kínai Sinopharm két, inaktivált vírust tartalmazó vakcinája – számolt be a kínai sajtó csütörtökön, miután a kínai oltóanyaggyártó vizsgálati dokumentációja szerdán megjelent az amerikai orvosi kamara lapjában.

A Sinopharmnak a pekingi székhelyű China National Biotec Group (CNBG) pekingi intézetével közösen fejlesztett oltóanyaga a teszteredmények szerint 78,1 százalékos hatásossággal nyújt védelmet a Covid–19-cel szemben. A gyártó másik, a CNBG vuhani intézetével közösen fejlesztett, szintén inaktivált vírust tartalmazó vakcinájának hatásossága pedig 72,8 százalékos.

A CNBG egy csütörtöki közleményben aláhúzta: ez az első, elölt vírust tartalmazó vakcináról szóló tanulmány világszerte, amelyet nyilvánosságra hoztak.

A klinikai tesztek harmadik fázisában több mint 40 ezer, 18 éven felüli tesztalany vett részt Kínán kívül. A részvevők két dózist kaptak a szerből, a két oltás között 21 napos szünettel. A véletlenszerűsített teszteket kettős vak előkészítéssel és elosztással, placebóval kontrollált módon végezték.

A beoltottaknál 14 nappal a második dózis beadását követően mindkét vakcina használata esetében az antitestek magas szintjét mutatták ki, az eredmények erős immunválaszra utaltak – állt a tanulmányban.

Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtök reggel a Facebook-oldalán.