Kuzin: idén biztosan nem lesz vége a koronavírus-járványnak
Kuzin szerint a járvány öt évig is elhúzódhat.
Kuzin szerint a járvány öt évig is elhúzódhat.
Kuzin megerősítette, a kezdeményezés lényege, hogy a sárga, narancssárga és vörös besorolású karanténövezetekben távoktatás folyjék.
Igor Kuzin állami tisztifőorvos adott tájékoztatást.
A tisztifőorvos szerint egyelőre nem tervezik kiskorúak tömeges beoltását.
A tisztifőorvos szerint az ukránok kevesebb, mint 4%-a kapta meg a koronavírus elleni védőoltás mindkét adagját.
Kuzin szerint a közeljövőben még a beoltottak sem vehetik le a védőmaszkot zárt, nyilvános helyeken.
A hírt Ihor Kuzin tisztifőorvos közölte.
Az első dózis Pfizer vagy AstraZeneca után kaphatnak a beoltottak másodiként kínai gyártású Sinovacot.
Ezért a tisztségviselő szerint mindenképpen meg kell majd hosszabbítani az országos karantént.
End of content
End of content