Kaczynski: Lengyelország hajlandó amerikai nukleáris fegyvereket fogadni
A lengyel miniszterelnök-helyettes szerint ez jelentősen növelné az elrettentő erőt Moszkvával szemben.
A lengyel miniszterelnök-helyettes szerint ez jelentősen növelné az elrettentő erőt Moszkvával szemben.
Elmondta: a demokrácia a konszenzust igényli, most pedig elérkezett „a próba órája”.
A lengyel államfő külügyi államtitkára, Jakub Kumoch jelentette ezt be.
A kiutasítandó személyek az Oroszországi Föderáció titkosszolgálatának a tisztviselői.
Nők és gyerekek hosszú sora azért várakozik az állomáson, hogy felszállhasson a Lembergbe tartó vonatra.
Céljuk, hogy találkozzanak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel – közölte a varsói kormányfői hivatal.
Kiemelte a térségbeli együttműködés, ezen belül a Bukaresti Kilencek és a Három Tenger Kezdeményezés fontosságát.
A tervezet értelmében az ukrán állampolgárok Lengyelországban 18 hónapos tartózkodási és munkavállalási engedélyt kapnak, amely 3 évre hosszabbítható meg.
Kedden 125 800 volt az érkezők száma.
A lengyel gépek nem harcolnak Ukrajna felett.
End of content
End of content