Négyen kapták idén a Nemzet Művésze díjat
A Magyar Művészeti Akadémia feladata volt a díjazottak kiválasztása.
A Magyar Művészeti Akadémia feladata volt a díjazottak kiválasztása.
Civil és egyéb szervezetek művészeti programjai megvalósításának támogatására.
Serfőző Simon Arcunk az ég című verseskötete kapja a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának az év legjobb könyvét elismerő díját – közölte a köztestület hétfőn.
A délvidéki Aracs című kulturális folyóirat lesz a főszereplője a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által rendezett Élőfolyóirat című sorozat következő előadásának március 3-án a budapesti Műcsarnokban – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Beregszászban tartotta soron következő kihelyezett ülését a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A június 15-ei rendezvény helyszínét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) biztosította.
A segítség nem áldozat, hanem hazafias kötelesség, és a szavaknak csak akkor van értékük, ha azokat tettek követik – hangsúlyozta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a kárpátaljai magyarság megsegítésére rendezett jótékonysági gálahangversenyen vasárnap, a Pesti Vigadóban.
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetője csütörtökön a Pesti Vigadó épületében.
A kormány törvényjavaslatot fogadott el, amelynek eredményeként a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) koordinálásával 2014. január 1-jétől létrejöhet a Nemzet Művésze Díj.
Dávid Katalin művészettörténész kapja a Magyar Művészeti Akadémia életműdíját.
Nemzet Művésze díj elnevezéssel új, életjáradékkal járó művészeti csúcsdíj jön létre 2014-ben, ennek koncepcióját az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Művészeti Akadémiával (MMA) együtt dolgozta ki.
End of content
End of content