Kárpátaljai résztvevői is voltak a X. Hálózatépítő Konferenciának
A rangos szakmai eseményre a Kárpát-medence számos térségéből érkeztek résztvevők.
A rangos szakmai eseményre a Kárpát-medence számos térségéből érkeztek résztvevők.
A képzés költségtérítéses, a tandíj félévenként 50 ezer forint.
Veszélyeztetett nők mentális egészsége – Kárpátaljai nők ellenálló képessége címmel szerveztek konferenciát Brüsszelben.
Tavaly több mint 25 ezer orvos végezte el a mentálhigiénés képzést.
Az eseményhez a Momentum Doctorandus is csatlakozott partnerként.
Az elengedés művészete.
A rendezvény november 2-4. között valósult meg Kisvárdán.
A segítő szakemberek tapasztalatai azt mutatják, hogy a résztvevő gyerekek zömének mentálhigiénés egészsége a foglalkozásoknak köszönhetően javul.
Rohanó világban élünk. Senkinek nincs ideje senkire és semmire. A gyereknek a szüleikre, a szülőknek a gyerekekre, a barátoknak egymásra. Eljárunk egymás mellett anélkül, hogy egy kis időt is szánnánk a másikra, hogy meghallgassuk annak gondjait vagy örömeit.
A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés segítő szakember továbbképzést indított a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán 2015 szeptemberében.
End of content
End of content