Mondd el ma: Mézédes élet
A méz már ősidők óta helyet kap az ember életében.
A méz már ősidők óta helyet kap az ember életében.
Az utóbbi időben 15–25%-kal emelkedett az ára.
A mézet már évezredek óta használja az emberiség.
A háziméhekre veszélyes egyik gyakori rovarirtószer mézben való kimutatására fejlesztettek ki egyszerű és hatékony módszert kanadai kutatók.
Mézlovagrendek felvonulásával szombaton megkezdődik a XVI. Kárpát-medencei mézfesztivál Zalaegerszegen. A kétnapos rendezvényen mézes programokkal várják a látogatókat, többek közt mézszépségversenyt és mézfelismerő versenyt rendeznek és jótékonysági mézfutamot indítanak.
A méz nem véletlenül él hatásos házi szerként a köztudatban. Olyan fajtát vegyünk, amely csomagolásán a „nyers” vagy a „pasztőrözetlen” felirat szerepel – és akkor kikúrálhatjuk vele az alábbiakat.
A méz gyógyító hatásairól évezredek óta számtalan feljegyzés született. Az apiterápia egy másik tényezőjéről, a propolisztról azonban kevesebb szó esik, pedig ez is nagyon kedvezően hat a szervezetünkre.
A méz a felhasználási mód tekintetében leginkább édesítőszerként ismert, az igazság azonban az, hogy ezen túlmenően is számos dologra alkalmazhatjuk a mindennapok során.
Véget ért az április, a méhcsaládok a virágzó gyümölcsfákról és más virágos növényekről sok nektárt és virágport gyűjtöttek.
A méz egészségünkre gyakorolt kiváló hatását már nem kell ecsetelni: a sejtek táplálásához szükséges minden anyagot tartalmaz, emellett természetes immunerősítő, baktériumölő, gyulladásgátló. Jó, ha tudjuk, hogy az egyes mézfajták hatóanyaga eltér egymástól. Milyen panaszra milyen mézet fogyasszunk?
End of content
End of content