Zelenszkij európai katonákat szeretne látni az ukrán fronton
Az utóbbi időszakban egyre többször felmerült az európai katonai misszió lehetősége.
Az utóbbi időszakban egyre többször felmerült az európai katonai misszió lehetősége.
A hálaadó csendesdélutánon többen is bizonyságot tettek Isten szabadító kegyelméről.
Európa legnagyobb atomerőműve hónapok óta orosz csapatok ellenőrzése alatt áll.
Néhány gondolat és kérdésfeltevés a misszióról.
Egy doboz C-vitamin árával kifejezheti törődését azok felé, akik az ünnepet kénytelenek a kórházban tölteni.
A Fekete tulipán kutatási misszió elindítása óta több mint százötven ukrán katona holttestét találták meg a terrorellenes műveletek helyszínén – számolt be Olekszandr Ruszin, a Kutatás-Nyugat történeti-feltáró szervezet vezetője egy ungvári sajtótájékoztatón.
Lassan húsz éve házasok. Egész eddigi közös életükben missziós munkával foglalkoztak, miközben négy gyermeket neveltek. Tanítják, megélik keresztyén hitüket. Követendő példaként állnak előttünk. Barta Andrásról, felségéről és négy gyermekükről szól a mostani nagycsaládos rovat. (Ne lepődjön meg a kedves Olvasó, ha azt tapasztalja, hogy Szilvia kevesebbet szólal meg, missziós elfoglaltságai miatt csak keveset tudott bekapcsolódni…
A hét közepére már a 150-et is elérte a résztvevők száma.
Lendületet sürgetett az egyház missziójában Ferenc pápa pénteken a jezsuita rend római templomában bemutatott szentmisén.
Kárpátalján az alkoholizmus tekinthető a legelterjedtebb szenvedélybetegségnek, mely nemcsak az iszákosok életét teszi tönkre, hanem családtagjaikét is, akárcsak a szülőföldünkön még kisebb mértékben jelen lévő, ám még rombolóbb hatású narkománia, s a dohányzás is az egészségkárosító szenvedélyek közé tartozik. A függőségek testi-lelki rabságából nagyon nehéz megszabadulni, akik viszont rászánják magukat, azoknak a Csongori „Bethesda” Szenvedélybeteg-mentő…
End of content
End of content