Magyarország űrnemzet lenne
Épülhet a második magyar műhold. A MaSat-2 körülbelül 240 millióba kerül, a Rubik-kockánál alig lesz nagyobb, és ha lesz elég pénz, három éven belül startolhat.
Épülhet a második magyar műhold. A MaSat-2 körülbelül 240 millióba kerül, a Rubik-kockánál alig lesz nagyobb, és ha lesz elég pénz, három éven belül startolhat.
Az ASTRA CEE nemzetközi rajzpályázatot hirdetett a „2013-as ASTRA Tehetség” rendezvény kapcsán 8 – 15 éves gyermekek számára.
Nemzetközi gyermekrajzpályázatot hirdet az ASTRA Tehetség verseny arról, hogy a műholdak működése miként segíti az emberek életét. A leadási határidő október 31.
Szombattól az Európában élő magyarok számára is előfizetési díj nélkül elérhető az M1 csatorna műsorainak többsége, miután a csatorna saját műholdas szétosztásában kódolatlanul sugározza a területi korláttal nem rendelkező műsorokat – közölte az MTVA pénteken.
Kutató műholdat indít az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA, hogy a Nap felszínhez közeli légrétegét tanulmányozza.
Április 15-én debütál az Ukrajnában régóta várt Lybid TV műholdas platform.
Dacolva a nemzetközi közösség figyelmeztetéseivel Észak-Korea útnak indította helyi idő szerint szerda reggel a műholdat szállító háromfokozatú rakétáját, és a kísérlet ezúttal feltehetően sikeres volt.
A japán űrhivatal, a JAXA pénteken először állított kézi vezérléssel Föld körüli pályára parányi műholdakat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről.
Műholdakkal készülnek ellenőrizni az erdősítésre folyósított pénzek felhasználását Pekingben, mert sok volt a visszaélés.
End of content
End of content