Kárpátalja anno: munkácsi cigányok tábora
Munkács környéki cigányok táborát fényképezte le Bertsik Emil fotográfus 1916-ban.
Munkács környéki cigányok táborát fényképezte le Bertsik Emil fotográfus 1916-ban.
A Munkácsi Városi Tanács úgy határozott, hogy a helyi történeti múzeum operatív kezelésébe adja át a Latorca-parti település híres várát. Az esetről beszámoló Novini Zakarpattya hozzáteszi: az épületegyüttes azzal a feltétellel kerül október 1-jével a Munkácsi Történeti Múzeum rendelkezési hatáskörébe, hogy az új kezelő eljárása megfelel a kulturális örökség védelmére vonatkozó jogszabályi előírásoknak, állami szabványoknak,…
A Munkácsi Állami Egyetem tanárai és diákjai közös összefogással jótékonysági akciót szerveztek a keleti fronton harcoló kárpátaljai katonák megsegítése céljából. A rendezvény keretein belül jótékonysági vásárra, futóversenyre, valamint hazafias koncertre került sor.
2016-ban a lengyelországi Krakkó ad otthont a katolikus fiatalok legnagyobb nemzetközi rendezvényének, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozónak.
A munkácsi katonai kórház vezetőjének, Jarema Bekernek a tájékoztatása szerint az intézményben jelenleg huszonöt olyan katona részesül 45 napos rehabilitációs gyógykezelésben, aki a terrorellenes műveletek során sebesült meg. Közülük 6 személynek van különböző kategóriájú lőtt sebe.
Az Adminisztratív Szolgáltatási Központ létrehozásának célja, hogy egy helyiségen belül az ügyfelek több ügytípust is el tudjanak intézni.
A mobilizáció ellenes tüntetések és útlezárások hatására Lengyel Zoltán munkácsi polgármester videóüzenetben fordult a kárpátaljai lakossághoz.
A katonák szülei, rokonai, ismerősei július 29-én közép-európai idő szerint 9 órakor gyűlnek össze a munkácsi hadkiegészítő parancsnokság épülete előtt, hogy tiltakozzanak a férfiak harcba küldése ellen – közölte a mukachevo.net.
Gyászmisét mutatott be július 21-én, hétfőn reggel a munkácsi székesegyházban Majnek Antal püspök a csütörtöki repülőgép-szerencsétlenség áldozataiért.
Kárpátalján nagy tiszteletben áll II. Rákóczi Ferenc emléke. A róla elnevezett szabadságharcot vezető fejedelem gyermekkora nagy részét Munkács várának biztonságot nyújtó falai közt töltötte anyjával, Zrínyi Ilonával és testvérével, Juliannával.
End of content
End of content