Munkácsy impressziók – 2013
Szeptember 17-én a Munkácsi Városi Galériában kiállítás nyílt Munkácsy impressziók – 2013 címmel.
Szeptember 17-én a Munkácsi Városi Galériában kiállítás nyílt Munkácsy impressziók – 2013 címmel.
Kárpátalján a cserkészet újjáéledése a kommunista éra után igazából egy kutatómunkával kezdődött.
Több mint száz évvel ezelőtt, 1891-ben Feszty Árpád magyar festőművész a szó szoros értelmében óriási tervekkel tért haza párizsi útjáról.
Szeptember 28-án a munkácsi Szent Márton Római Katolikus Székesegyház felszentelésére emlékeznek.
A munkácsi járási és a megyei bűnügyi osztály munkatársai Munkács külvárosi övezetében, az úgynevezett Popova-hegyen 111 tő kendert, 600 gramm száraz, porított, fogyasztáshoz előkészített marihuánát, valamint egy belélegzéshez használatos eszközt találtak.
Sztripszky Hiador néprajzkutató, irodalomtörténész Munkácson született 1875-ben.
Munkácsi pedagógus családban született 1960 július 22-én.
Ez volt az első alkalom, hogy a Munkácsi Szent István Líceum diákjai is részt vehettek ezen a találkozón. Az Európai Ifjúsági Heteket ebben az évben Németországban, Waldmünchenben tartották augusztus első felében.
Popovics Bélával beszélgetni, őt hallgatni felér egy történelem, egy honismereti, egy zenei, egy földrajz és egy irodalom órával, miközben gondolatban elmerülhetünk egy – sajnos – letűnt világ kultúrájában, életfelfogásában, úgy, hogy cseppet sem érezzük száraznak és „tankönyvízűnek” a hallottakat.
A Rákóczi Ferenc Jótékonysági Alapítvány szervezésében a Munkácsi 1.sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat tagjai – a múlt évi székelyföldi kiránduláshoz hasonlóan – idén is egy tartalmas, értékes és emlékezetes emléktúrán vehettek részt, kiegészülve a nagyszőlősi, a csapi és a beregszászi csapatok néhány cserkészével.
End of content
End of content