Stoltenberg: Oroszország lépései komoly veszélyt jelentenek az euroatlanti biztonságra
A miniszterek aggodalmukat fejezték ki a „rendkívüli léptékű és indokolatlan” orosz csapatösszevonás miatt.
A miniszterek aggodalmukat fejezték ki a „rendkívüli léptékű és indokolatlan” orosz csapatösszevonás miatt.
Korábban Marija Zaharova külügyi szóvivő azt közölte, hogy Stoltenberg és Borrell nem is szerepelt a Lavrov kérését tartalmazó levél 37 címzettje között.
A helyzet kétségtelenül súlyos, de rengeteg a találgatás – fogalmazott az észt elnök a hétfői BBC-interjúban.
Ruszin-Szendi Romulusz az Egyesült Államok szövetségi fővárosában, Washingtonban tárgyalt Mark Milley tábornokkal.
Olaf Scholz hangsúlyozta, hogy Oroszországnak egyértelmű lépéseket kell tennie a feszültség oldására.
A német kancellár, a lengyel államfő és a francia elnök tizenegy éve először folytatott megbeszélést a weimari formátumban.
Ebben a helyzetben a brit katonai kontingens tényleges segítséget nyújt a lengyel hadseregnek.
Az Ukrajna elleni invázióval Putyin azt érné el, amit el akar kerülni – tette hozzá.
Szerinte lényegesen módosítana a kelet-európai biztonsági viszonyokon, ha az orosz katonák a gyakorlat után is Fehéroroszországban maradnának.
Mint mondta, a NATO-bevetés védekező jellegű és arányos.
End of content
End of content