Magyarország segítene a Kárpátaljai Megyei Állami Levéltár felújításában
Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára november 8-án, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatalban tett látogatása alkalmával elmondta:
Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára november 8-án, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatalban tett látogatása alkalmával elmondta:
Nemsokára befejeződik Kárpátalján a keleti partnerségi fejlesztési program, amelyhez Magyarország és Ukrajna egyaránt egymillió dollárral járult hozzá – mondta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Budapesten.
Helyrehozhatatlan, jóvátehetetlen sérüléseket az elmúlt esztendőben sem szenvedett el a magyar-román kapcsolatrendszer, és ebben komoly szerepe van a két külügyminisztérium munkájának – mutatott rá Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a román Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.
A tudásra épülő modern világtársadalomban az érvényesülés útja az iskola.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az erős Közép-Európa építéséhez megfelelő infrastruktúra szükséges, és a közlekedési, távközlési vagy energetikai hálózatok mellett hasonlóan fontos a diplomáciai hálózat erősítése is.
Az Egyesült Államok mindenképpen fontos alakítója a világ eseményeinek, de a szoros amerikai-európai szövetség is lényeges, különösen biztonságpolitikai kérdésekben, mert a világnak Európára is szüksége van – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára egy, a magyar-amerikai kapcsolatokról rendezett nemzetközi konferencián hétfőn.
A kárpátaljai magyar oktatás helyzete és lehetőségei az ukrán nyelvtörvény tükrében címmel február 16-án a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) rendezésében Beregszászban konferenciára gyűltek össze a térség magyar oktatásában érdekelt és illetékes szakemberei, önkormányzati képviselői.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetőit és néprajzosait már jó ideje foglalkoztatta egy tájház mint muzeális intézmény létrehozása.
A Keleti Partnerség program keretében megvalósuló együttműködés eredményeiről és távlatairól kérdeztük hivatalos kárpátaljai látogatásának végeztével Németh Zsoltot, a Magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkárát, illetve Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Megyei Tanács költségvetési bizottságának elnökét, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnökét, aki helyben felügyeli a több mint félszáz kárpátaljai oktatási, kulturális és szociális intézmény felújítására vonatkozó projekt…
Raoul Wallenberg-emléktáblát avatott szombaton Munkácson Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Lengyel Zoltán, a város polgármestere.
End of content
End of content