A kárpátaljai magyar oktatás helyzete és lehetőségei az ukrán nyelvtörvény tükrében – konferencia Beregszászban

A kárpátaljai magyar oktatás helyzete és lehetőségei az ukrán nyelvtörvény tükrében címmel február 16-án a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) rendezésében Beregszászban konferenciára gyűltek össze a térség magyar oktatásában érdekelt és illetékes szakemberei, önkormányzati képviselői.

kmpsz2A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára, aki kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodott Kárpátalján. Az államtitkár nyitó beszédében olyan fontos kérdéseket tett fel, miszerint más lett-e az élet a nyelvtörvény elfogadása után, történtek- e érdemleges változások a Kárpátalján élő magyarok jogainak érvényesítését illetően. Németh Zsolt reagált arra a nézetre is, mely szerint a nyelvtörvény érvényesítését a politikusok közül néhányan csak az orosz ajkú lakosság esetében tekintik indokoltnak, a többi kisebbség esetében pedig szerintük semmi szükség a nyelvtörvény realizálására.
kmpsz3Németh Zsolt arra kérte az ebben érintetteket, ne osszák a polgárokat egyenlőkre és még egyenlőbbekre – ez esetben magyarokra és oroszokra. Mint elmondta, a nyelvtörvény betartása két kérdést dönt el: a nyelvi szabadság tényleges érvényesítésének, valamint Ukrajna jogállam létének kérdését. Mint mondta, sajnálatos, hogy a törvény érdemtelen politikai indulatokat gerjeszt. Németh Zsolt kifejtette: Magyarország támogatja Ukrajna európai uniós integrációs törekvéseit és a kárpátaljai magyarság érdekérvényesítését. Erről egy nappal korábban, február 15-én Németh Zsolt biztosította Olekszandr Ledidát, a megye kormányzóját, valamint Ivan Balogát, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökét is hivatalos találkozójuk alkalmával.
A konferencia további részében Vaszil Telep, a megyei oktatási és tudományos főosztály osztályvezetője tolmácsolta Ivan Baloga köszöntőjét, majd dr. Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) rektorhelyettese, a Hodinka Antal Intézet vezetője tartott előadást Az ukrajnai nyelvtörvény nemzetközi párhuzamai és hazai alkalmazási lehetőségei címmel. Csernicskó István előadásában bemutatta, hogyan is jelent meg a kétnyelvűség Kárpátalja életében a történelem során, s rávilágított, milyen új lehetőségeket hozott a nyelvtörvény.
kmpsz4A prorektor előadását követően dr. Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke, a főiskola Lehoczky Tivadar Intézetének szaktanácsadója tartotta meg előadását A kárpátaljai magyar nyelvű oktatás helyzete és lehetőségei az elfogadott ukrajnai nyelvtörvény tükrében címmel. Az elnök asszony kifejtette: miután az ukrán nyelvtörvény végrehajtásának kérdése a tavalyi választások idején kampánytéma volt a magyarlakta településeken, s az önkormányzati képviselők magyar ajkú ukrán állampolgárok szavazatai révén kerültek mandátumhoz, a nyelvtörvény realizálása lehetne nemzeti minimum, s ki-ki a maga területén, a maga lehetőségeihez mérten hozzájárulhatna annak megvalósításához. Például a magyar szavazatokkal képviselő-testületekbe jutott, különféle nemzetiségű képviselők a maguk helyén tehetnének a nyelvtörvény megvalósításáért.
Mivel az említett választások (és ígéretek) után három hónappal sem történt érdembeli előrelépés, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) saját maga tett az ügy előrelépéséért: levélben kereste meg az illetékes szerveket, melyek közül sokan még csak válaszra sem méltatták, s ha igen, akkor több esetben elutasító, hárító reakció érkezett a megkeresésre. Orosz Ildikó rávilágított arra, hogy a fent említett elutasító hozzáállás miatt is fontos kérdés a törvény betartásának következetes kérése a kisebbségek részéről. Az elnök asszony arra kérte a jelenlévőket, vegyék úgy, hogy ennek a törvénynek a betartatása a kárpátaljai magyar közösség nemzeti minimuma. Ehhez kitartás, makacsság szükséges a törvény következetes betartása, betartatása terén. A törvényt elfogadták – a betartásáért nekünk magunknak kell tennünk.
Az elnök asszony beszéde után Kárpátalja különböző régióiból érkező iskolaigazgatók számoltak be a nyelvtörvény végrehajtásával kapcsolatos tapasztalataikról. Az ezt követő vitán a jelenlévők hozzászólhattak az elhangzottakhoz.
A konferencia végén a résztvevők nyilatkozatot fogadtak el, amely hét pontban fogalmazza meg a kárpátaljai magyarság követeléseit a nyelvtörvény hatékony érvényesítését illetően a magyar oktatás terén.
Kárpátalja.ma