A moldovai elnök igennel szavazna hazája Romániával való egyesülésére
Moldovában több párt is szorgalmazza a Romániával való egyesülést.
Moldovában több párt is szorgalmazza a Romániával való egyesülést.
Az ország történetében a mostani volt a kilencedik népszavazás.
A választók reggel héttől este tízig szavazhatnak.
Törvénytelennek tartják a kelet-ukrajnai megszállt területeken szervezett „úgynevezett népszavazásokat”.
Érvénytelennek tekintik a népszavazást is.
A Nyugat érvénytelennek tekinti az eredményeket.
A „kamu” népszavazások felelősei felkerülnek az EU szankciós listájára.
Ez ellentétes állami és nemzeti érdekeivel.
Két nappal a szavazás befejezése előtt.
Az első napon 23,6 százalékos volt a részvételi arány,
End of content
End of content