Családra váró gyermekek: tájékoztató napot szerveznek Beregszászban
„Aki az ilyen gyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be…” (Márk 9,37)
„Aki az ilyen gyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be…” (Márk 9,37)
Ezt Denisz Smihal miniszerelnök jelentette be.
Idén Karácsfalván, a Sztojka-líceumban tartotta meg július 3–6. között a kárpátaljai magyar nevelőszülők képzését a Kezünkben a Jövő Alapítvány.
Egyes mesterségeket hosszú, tanulással töltött éveken át lehet elsajátítani, míg másokra születni kell. Bizonyos szakmák gyakorlásához szellemi képességek szükségesek, némelyek pedig fizikai erőnlétet vagy éppen vakmerőséget igényelnek. S vannak azok a hivatások, amelyek lelki felkészültséget kívánnak.
Minden századik európai gyermek család nélkül nő fel. Ha hinni lehet a statisztikáknak, Kárpátalján is hasonló a helyzet; itt több, mint kétezer gyermeknek kell állami gondozásban élnie.
A Kezünkben a Jövő Alapítvány (KaJA) június 27−30. között tartotta meg Nagyberegen a nevelőszülők számára szervezett képzését.
Egy tucat, azaz 12. Egész pontosan ennyi főből áll a Kiss család. A Sámuel Alapítvány keretein belül működő viski családtípusú gyermekotthonban a szülők, Kiss József és Lívia a két vér szerinti gyermekük mellett további nyolc állami gondozott nevelését vállalták magukra.
Doktor Irénke és férje, Sándor a Beregszászi járásban, Rafajnaújfaluban élnek. Harminc éve házasok. Nagycsaládra, sok gyermekre vágytak, de sokáig nem adatott meg nekik, hogy édesanya és édesapa legyenek. Kilenc évvel ezelőtt egyik hónapról a másikra teljesült a kívánságuk, s léptek egy új, számos örömmel és felelősséggel járó szerepkörbe: nevelőszülők lettek.
Burger Jevhen (Zsenya) és Zsuzsanna 12 évvel ezelőtt gyermekotthont alapított Munkácson, s az eltelt időszakban hat saját gyermekük mellett nyolc állami gondozott számára biztosította a családi fészek melegét és biztonságát.
A Kezünkben a Jövő Alapítvány és a Sámuel Alapítvány nevelőszülők számára tartott képzést augusztus 6-a és 9-e között a Munkács melletti Szinyákon. Nyolc család – 15 felnőtt és 28 gyermek – érkezett a rendezvényre.
End of content
End of content