Regionális nyelven adhatják az emelt szintű érettségit az ukrajnai végzősök
A 2013-as évben az érettségi teszteket lefordítják a regionális státusszal bíró nyelvekre.
A 2013-as évben az érettségi teszteket lefordítják a regionális státusszal bíró nyelvekre.
Az ukránnal egyenrangú állami státust adna az orosz nyelvnek Ukrajnában az a törvényjavaslat, amelyet a kormányzó Régiók Pártjának képviselője nyújtott be.
Természetesen minden internetes portál lehozta a hírt, miszerint a magyar állítólag regionális nyelvvé lett a Beregszászi járásban a helyi önkormányzat keddi döntése alapján. Hogy azután valóban regionális lett-e vagy sem, azt mindenki döntse el maga.
A ukrán nemzeti beállítottságú, s következésképpen nyelvtörvényellenes ellenzék egyik legolvasottabb országos hetilapjának számító Zerkalo Nyegyelji internetes változata közölt minap írást Konszenzusos variáns címmel a jogszabály végrehajtásának kilátásairól. A zn.ua nem éppen magyarbarát megnyilvánulásairól ismert kárpátaljai tudósítója, Volodimir Martin cikkének apropója, hogy nemrég a Beregszászi Városi Tanács határozatot fogadott el ez ügyben.
Kárpátalján elakadt a nyelvtörvény – nincs elég hivatalnok, aki ismerné a magyart – jelentette be a zakarpattya.net.ua azon írásának címében, amelyben a Dzerkalo tizsnya országos hetilap internetes változatának, a zn.ua-nak a témával foglalkozó cikkét ismerteti.
Emlékmű meggyalázása, választói körzetek átalakítása, nyelvtörvény.
A kárpátaljai magyarságról adott hírt a közelmúltban a német Deutsche Welle ukrán nyelvű internetes portálja az új nyelvtörvény kapcsán.
Az ukrán törvényhozás nemrégiben elfogadta „Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól” elnevezésű törvényt, melynek értelmében a magyarlakta közigazgatási egységekben hivatali nyelvként is használható lesz a magyar.
Terjedelmes kommentárokat szült a Beregszászi Városi Tanács múlt pénteki ülése, ahol a magyar nyelv regionális nyelvi státusa is napirendre került.
A Finnugor Népek VI. Világkongresszusán minden jelenlévő uráli (finnugor és szamojéd) nép képviselője lehetőséget kapott arra, hogy rövid felszólalásban ismertesse népének helyzetét, problémáit, jövőbeli perspektiváit.
End of content
End of content