ókor

  • Meglepő ismeretek a múltból

    Az ókorból nem egy olyan ismeret maradt fenn, melyek pontossága előtt meghökkenve áll a ma embere. Elképesztő csillagászati, matematikai, orvostudományi, fémkohászati tudásról, elektromossági ismeretekről van szó, s ma sem tudjuk pontosan, miként jöhettek rá évezredekkel ezelőtt olyan tényekre, adatokra, megállapításokra, megoldásokra, melyekről el sem képzelhetnénk, hogy régmúlt korokban születtek.

  • Mechanikus számítógép az ókorból

    Amikor az ősember először nézett fel a csillagokkal telehintett éjszakai égre, azonnal lenyűgözte az égbolt gyémántjainak sziporkázó látványa. S mivel már a mintegy 200 ezer éve megjelent első modern embereknek (Homo sapiens sapiens) ugyanolyan agykapacitásuk volt, mint nekünk, már évezredekkel ezelőtt felfigyeltek az égitestek szabályos mozgására.

  • Atomfegyverek az ókorban?

    Robert Oppenheimer fizikus, a Manhattan terv vezetője, „az atombomba atyja” különös kijelentést tett a New York-i Rochester Egyetemen, amikor egy hallgatói a következő kérdést tette fel: „Tényleg a Manhattan terv keretében Alamogordóban felrobbantott bomba volt az első? Azt válaszolta: „Nos… igen. Legalábbis a modern időszámítás korában.”

  • Magyarok váltották valóra az ókori álmot

    A Korinthoszi-csatornát türannoszok, később Caligula és Nero is megépíttette volna, végül azonban két magyar, Türr István és Gerster Béla irányításával készült el 120 évvel ezelőtt. A mérnöki bravúr azonban csúfos üzleti bukta lett.

End of content

End of content