Hét érdekesség az ókori Egyiptomból
Az ókori Egyiptom közel három évezreden keresztül a világ egyik legfejlettebb civilizációja volt, s kultúrája a mai napig lázba hozza a tudósokat.
Az ókori Egyiptom közel három évezreden keresztül a világ egyik legfejlettebb civilizációja volt, s kultúrája a mai napig lázba hozza a tudósokat.
Eddig ismeretlen ókori kikötő maradványaira, köztük pedig a valaha talált legrégebbi papiruszokra bukkantak régészek Egyiptomban.
Jeruzsálem közelében egy új autópálya építésének előkészületei során régészek ókori leletre bukkantak.
Ismeretlen ókori várost tárnak fel Törökországban, Izmir közelében.
Élénk színű falfestménnyel díszített római kori sírt fedeztek fel 2012 elején egy ásatáson egy újonnan épített autópálya mentén Görögországban, adta hírül a Το ΒHMA nevű görög hírportál. A régészek célja, hogy az ókori Korinthosz területén lévő leletek az érdeklődők számára is elérhetővé váljanak.
Színházat, piacot és egyéb középületet azonosítottak azon a felvételen, amelyet egy 1500 éve elhagyott, eltemetett római városról készítettek a kutatók. A talajradaros vizsgálatok tanúsága szerint a település sokkal jelentősebb volt, mint hitték.
Francia régészek római kori hajóroncsra bukkantak a dél-franciaországi város, Antibes kikötőjének feltárása során.
Két ókori színházi maszkot tártak fel a törökországi Mardin tartományban az Ilisu-gát építését megelőző leletmentő régészeti ásatások során.
Több százezer kerámiatöredéket, bronztárgyak és érmék ezreit, nagyon sok ékszert és csontfaragványokat találta eddig az ELTE régészei az ókori Brigetio (Komárom-Szőny) feltárásai során – mondta Borhy László egyetemi tanár, az ELTE ókori régészeti tanszékének vezetője az MTI-nek a hétfőn kezdődő újabb ásatási szezon alkalmából.
A pun háborúban elsüllyedt ókori hadihajó újabb titkait fedték fel a Stanfordi Egyetem és a Palermói Egyetem kutatói, akik eredményeiket az Amerikai Kémiai Társaság (ACS) folyóiratában, az Analytical Chemistry legújabb számában tették közzé.
End of content
End of content