Egy hónapot adott a Twitternek a tiltott tartalmak eltávolítására a blokkolásáig az orosz médiahatóság
Az orosz törvényhozásban korábban felmerült, hogy a forgalomlassítás következő célpontja a Facebook lehet.
Az orosz törvényhozásban korábban felmerült, hogy a forgalomlassítás következő célpontja a Facebook lehet.
Zaharova azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy az információs közegben agresszívan viselkedik.
Azoknak az országoknak az összlakossága, ahol az első orosz vakcinát bejegyezték, meghaladja az 1,3 milliárdot.
Ahmatova műveit a viharos szenvedélyek pontos, tömör sorok abroncsában lélektani mélységekig hatoló ábrázolásmódja teszi örökre emlékezetessé és egyedivé.
A jogi képviselőjének nem mondták el, hogy hova szállították.
Ukrajna célzott merényletek elkövetésével vádolja Oroszországot.
Jelenleg Oroszország az egyetlen állam, amelynek három saját fejlesztésű vakcinája van.
Hét emberre átterjedt Dél-Oroszországban az A(H5N8) típusú új madárinfluenza.
Lavrov hangsúlyozta: Amikor az megfelel Oroszország érdekeinek is, akkor együttműködünk a klímaváltozás és a környezetvédelem kérdéseiben.
Oroszország először 2015-ben vezetett be szankciókat Ukrajna ellen, majd hasonló intézkedéseket hajtott végre számos olyan ország ellen is.
End of content
End of content