Ukrajna eljárást indított Oroszország ellen

Ukrajna eljárást indított az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) Oroszország ellen, azzal vádolva Moszkvát, hogy célzott merényleteket hajt végre az Oroszországi Föderáció vélt ellenfelei ellen Oroszországban és más államok területén – közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság kedden.

A bíróság közleményében azt írta, az új államközi keresetben Ukrajna állítása szerint Oroszország a világ számos országa, köztük az Európa Tanács több tagállamának területén hajt végre fegyveres támadásokat ellenzékiek ellen.

Kijev azt is állítja, hogy Oroszország adminisztratív gyakorlatának része, hogy elmulasztja kivizsgálni a merényleteket, és olyan műveleteket hajt végre, amelyek célja a felelősök felkutatására irányuló erőfeszítések meghiúsítása.

Az emberi jogi bíróság azt is közölte, az emberi jogok európai egyezményének élethez való jogról szóló fejezetének megsértésére hivatkozva benyújtott kérelem Ukrajna ötödik államközi keresete Oroszországgal szemeben. A korábban benyújtott négy kérelem kivizsgálása folyamatban van – tették hozzá.

Forrás: mti.hu