A negatív reagálások miatt törölték a Vörös téri mauzóleumra kiírt ötletpályázatot
Sumakov hangsúlyozta, hogy a verseny nem volt politikai indíttatású, és nem tartalmazott felhívást a mauzóleum lebontására és Lenin eltemetésére.
Sumakov hangsúlyozta, hogy a verseny nem volt politikai indíttatású, és nem tartalmazott felhívást a mauzóleum lebontására és Lenin eltemetésére.
A mérgezéses tünetekkel ápolt politikust egy hete ébresztették fel a gyógyszerekkel fenntartott mesterséges kómából.
Az Európai Unió feláldozza saját érdekeit, amikor büntetőintézkedéseket vezet be Oroszország ellen.
Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának vezetője bejelentette, hogy nem ismeri el egyetlen olyan körzet választási eredményét sem, ahol pártjának képviselőjét kizárták a versenyből.
A mauzóleumot 1990-ben a Vörös térrel és a Kremllel együtt az UNESCO felvette a Világörökség Listára.
A helyi hatóságok döntése alapján, a járványhelyzet miatt 41 régióban már péntek óta lehet szavazni.
Lavrov felhívta a figyelmet arra, hogy amerikai politikusok értékelése szerint Kína aktívabban avatkozik be az amerikai elnökválasztásba, mint Oroszország.
Újabb fél évvel meghosszabbította az Európai Unió csütörtökön az Ukrajna területi egységének, önállóságának és függetlenségének megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankcióit.
Több mint 300 új halfajt azonosítottak Oroszország és a szomszédos régiók édesvizeiben.
Nem tesz jót az moszkvai vezetés hitelességének, és a német-orosz együttműködést sem segíti elő, hogy veszélyben vannak ellenzékiek Oroszországban – mondta a német államfő egy pénteken ismertetett nyilatkozatában az orosz ellenzék mérgezéses tünetekkel Berlinben ápolt vezére, Alekszej Navalnij ügyével kapcsolatban.
End of content
End of content