Navalnij

Javult az orosz ellenzéki politikus állapota

Tovább javult Alekszej Navalnij egészségi állapota – közölték hétfőn a Berlinben ápolt orosz ellenzéki politikus orvosai.

A Charité egyetemi klinika közleménye szerint Alekszej Navalnijt sikerült teljesen leszoktatni a mesterséges lélegeztetésről. A páciens egyre jobban képes mozogni, időnként már betegágyát is el tudja hagyni – tették hozzá.

A mérgezéses tünetekkel ápolt politikust egy hete ébresztették fel a gyógyszerekkel fenntartott mesterséges kómából. A gépi lélegeztetésről is akkor kezdték leszoktatni.

A Der Spiegel című német hírmagazin a hét végi számában arról írt, hogy a német hatóságok szerint a Kreml lehet a mérgezés hátterében. A támadók arra számíthattak, hogy Navalnij Szibériából Moszkva felé, út közben, a repülőn életét veszti. Halálát csak az akadályozta meg, hogy a pilóta rögtön leszállt a legközelebbi repülőtéren, és az orvosok azonnal az atropin nevű ellenméreggel kezdték meg kezelését.

A német szövetségi kormány hétfőn közölte, hogy Svédországban és Franciaországban végzett vizsgálatok is Novicsokot mutattak ki Alekszej Navalnij mintáiban.

Moszkva bizonyítékot követel a német féltől, és azt állítja, hogy az orosz vizsgálatok során nem találtak mérget Navalnij szervezetében.

Nem helytállóak és megalapozatlanok az Oroszország ellen a Navalnij-ügyben megfogalmazott vádak – hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök francia hivatali partnerének, Emmanuel Macronnak a Kreml kedden kiadott tájékoztatása szerint.

Macron azért hívta fel Putyint, hogy elmondja neki: a francia vizsgálat megerősítette, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen Novicsok típusú méreggel követtek el „gyilkossági kísérletet”, a vegyi fegyverekre vonatkozó normák megsértésével. A francia államfő vizsgálatot sürgetett a felelősök megállapítására.

Az orosz elnök rámutatott: a történtek valós körülményeinek tisztázásához arra van szükség, hogy a német szakemberek szolgáltassák ki a Navalnijtól vett biológiai mintákat és az azokkal végzett vizsgálatok hivatalos következtetéseit, valamint működjenek együtt az orosz orvosokkal. A Kreml szerint Macron és Putyin megállapodott: igyekeznek elősegíteni az európai partnerekkel való esetleges együttműködés paramétereinek meghatározását ebben az ügyben.

Miután a német kormány hétfőn bejelentette, hogy egy francia és egy svéd vizsgálat is megerősítette, hogy Navalnijt Novicsokkal mérgezték meg, Alekszandr Szabajev, Omszk megye főtoxikológusa a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva megismételte: az állítás nincs összhangban a páciensnek az omszki kezelésen megfigyelt klinikai képével, mert akkor nem voltak mérgezésére utaló adatok. Mint mondta, az ellenzéki politikustól vett mintákat „több szakértői osztályú laboratóriumban elemezték a legkorszerűbb berendezések és kutatási eljárások alkalmazásával”.

Putyin és Macron egyébként a telefonbeszélgetés során kifejezte érdekeltségét a fehérorosz helyzet mielőbbi békés, tárgyalásos úton való stabilizálásában. Az orosz elnök megerősítette: megengedhetetlennek tartja, hogy egy szuverén ország ügyeibe megkíséreljenek beavatkozni, és a legitim kormányra nyomást gyakoroljanak.

Ukrajnával kapcsolatban aggályok fogalmazódtak meg azzal kapcsolatban, hogy nem történt haladás a 2015-ös, a rendezés alternatíva nélküli alapjául szolgáló minszki megállapodások végrehajtásában. Putyin felhívta a figyelmet arra, hogy Kijev szerinte megkísérli sajátos módon értelmezni és szelektíven betartani a minszki megállapodásokból fakadó kötelezettségvállalásait.

A felek egyetértettek abban, hogy a líbiai rendezés érdekében további közös erőfeszítésekre van szükség a januári berlini konferencián meghozott, az ENSZ BT 2510-es határozatában rögzített döntések végrehajtása érdekében.

Forrás: mti.hu