Ma tartja alakuló ülését az új magyar parlament
Miniszterelnökké választják Magyar Pétert.
Miniszterelnökké választják Magyar Pétert.
A piros-fehér-zöld lobogó a magyar nemzet összetartozását és függetlenséget jelképezi.
A Rákóczi-szabadságharc alatt több országgyűlést is tartottak, melyek egyikére Huszton került sor 1706.március 8–20. között.
A kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen lett az Országgyűlés csütörtöki, az ellenzék kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülése.
A történészek szerint 305 évvel ezelőtt, 1711. február 11−18. között Salánkon, Barkóczyné Koháry Judit kastélyában tartotta meg II. Rákóczi Ferenc az általa vezetett szabadságharc utolsó országgyűlését.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján az Országházban elmondta, az Országgyűlés döntése révén Magyarország katonák küldésével járulhat hozzá a terrorszervezet elleni harc sikeréhez. Ennek következtében Magyarország megfelelhet azon kötelezettségeinek, amelyek a nyugati értékvilághoz való tartozásából fakadnak – mutatott rá.
Kedden elkezdődött a miniszterjelöltek meghallgatása a parlamenti bizottságokban. A bemutatkozást követően a bizottságok véleményükről írásban tájékoztatják az Országgyűlést.
Áder János köztársasági elnök nyitóbeszédében Magyarország nyugatos polgárosodásának megerősítését nevezte az elkövetkező új korszak legnagyobb feladatának. Az államfő köszöntőjében javaslatot tett arra, hogy az Országgyűlés Orbán Viktort, a Fidesz elnökét válassza meg miniszterelnöknek. Az ülésen beszámolót tartott a Nemzeti Választási Iroda (NVI) és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke is.
Újraszabályozta szerdán a parlament az egyházként elismerés rendjét, miután négy hónappal ezelőtt az Alkotmánybíróság (Ab) az egyházi törvény több rendelkezését is megsemmisítette.
A képviselők elfogadták a határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót és a szellemi tulajdon védelméről szóló törvény módosítását is.
End of content
End of content