Szerelmes, romantikus regény – pályázat
A Kék – Fehér Könyvkiadó Szerelmes, romantikus regény kategóriában pályázatot hirdet.
A Kék – Fehér Könyvkiadó Szerelmes, romantikus regény kategóriában pályázatot hirdet.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány az Emberi Erőforrás Minisztérium által nyújtott támogatás felhasználásával felvételt hirdet a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumba a 2018. szeptember – 2019. június közötti tíz hónapra. Kutatásaikat kárpátaljai felsőoktatási intézményekben folytató hallgatók jelentkezését várjuk. A szakkollégiumra a 3–5. évfolyamokon, nappali tagozaton tanuló, kiváló eredményeket felmutató diákok nevezhetnek be. A hallgató tanulmányi átlaga…
Nyílt köznevelési pályázat a szórványban folyó oktatás támogatására a 2018/2019-es tanévben / 22621-1/2018/FOKT 22621-1/2018/FOKT Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetem közreműködésével nyílt köznevelési pályázatot hirdet a szórványban folyó oktatás támogatására a 2018/2019-es tanévben.
A Program célja a tudományos utánpótlás megerősítése, a tudományos életpálya vonzóvá tétele, a kiváló oktatók, kutatók pályán- és itthon tartása, illetve az egyetemek tudományos teljesítményének ösztönzése.
Az EFOP-1.12.1-17-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” projekt keretében az NMI Művelődési Intézet helyi értékeket bemutató kisfilmes pályázatot hirdet 18-25 év közötti fiatal alkotói közösségek számára. A pályázat benyújtásának határideje: 2018. június 5.
A hívó kifejezéshez bárhogyan kapcsolódó, bármilyen formában és hangnemben alkotott, irodalmi igénnyel készült műveket (vers, novella, esszé) várunk, amelyek tetszés szerint élhetnek az online folyóirat technikai lehetőségeivel (pl. hang-, kép-, filmrészlet felhasználása). A terjedelmet nem szabjuk meg, de javasoljuk, hogy a pályázók előzetesen tájékozódjanak a folyóiratban megjelenő írások jellegéről.
Az Arcus Környezetvédő Egyesület több év kihagyás után ismét meghirdeti természetismereti rajz- és irodalmi pályázatát a Föld Napja alkalmából, általános iskolások számára. A pályázat új formában, ám hasonló elemekkel kerül kiírásra. Pályázni az egész ország területéről lehet, illetve határainkon túlról is várjuk a pályamunkákat.
A Professzorok Batthyány Köre tudományos pályázatot ír ki a magyar ifjúság számára az alábbi témákban:
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségkutató projektje első lépéseként várja jelentkezésedet, ha Kárpát-medencei, rendkívüli tehetségű 16-30 éves fiatal vagy, aki:
Pályázat 12-18 éveseknek. 2018 nyarán a Szitakötő folyóirat és a Nyitott Kör Egyesület hetedik alkalommal rendezi meg irodalmi táborát.
End of content
End of content