Kárpátaljai magyar nyelvű közoktatásban, szórványterületeken dolgozó pedagógusok támogatása
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Támogató)
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Támogató)
Az egyházak várják a Magyar falu program pályázatait, új lendületet kaphat a hazai hitélet – írta szombaton a Magyar Nemzet, amely riportot készített a témában. Ebből kiderül az is, hogy az evangélikus gyülekezetek a program révén nyitnának a keresztény társegyházak és a világi civil szervezetek felé.
A tavalyi év őszétől zaklatja az adóhivatal az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programban támogatást nyert vállalkozókat, hogy vagyonszerzésük után visszamenőleg fizessék be az adót. Berki Mariannától, az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány igazgatójától kértünk tájékoztatást az ügyben, valamint arról kérdeztük, hogy az idén lesz-e újabb pályázati kiírás.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Magyar Tanszéki Csoportja szépirodalmi pályázatot hirdet az íráshoz kedvet és tehetséget érző hallgatók számára.
MTA TK Politikatudományi Intézete alkotói pályázatot ír ki MA, illetve PhD képzésre beíratkozott felsőoktatási hallgatók részére politikatudományi vagy társterületeken végzett tudományos munka és ennek magyar nyelvű publikációjának támogatására. A pályázaton részt vehet minden magyarországi, külhoni, illetve külföldi intézmény magyar állampolgárságú hallgatója.
A Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat kiemelkedő kutatási-fejlesztési teljesítmény ösztönzésére és elismerésére az MTA elnöke által felkért és az MTA köztestületi keretei között működő Kuratórium nyilvános pályázati rendszerben ítéli oda. Az ösztöndíjra 45. életévüket még be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de MTA doktora címet még nem szerzett személyek pályázhatnak.
I. A „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány ukrajnai felsőoktatási intézményben tanuló kárpátaljai diákok részére szociális és tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet a 2018/2019-es tanév II. félévére.
A Honismereti Szövetség és a Magyar Nemzeti Múzeum helytörténeti pályázatot hirdet amatőr kutatók számára, Szent István király kultusza a 20. században témában.
2018-ban a Gecsei Községi Könyvtár sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél az intézmény technikai eszközeinek bővítésére. Az elnyert támogatásnak köszönhetően egy laptoppal gazdagodott az intézmény, mely nagyban segíti mind a könyvtáros, mind a könyvtárlátogatók munkáját. A fejlesztés eredményeként a könyvtár modernebb lett, látogatóink nemcsak a polcokon lévő kötetekből válogathatnak, hanem interneten is keresgélhetnek.
Pályázati felhívás a tehetségkutató programunkban való részvételre.
End of content
End of content