Bemutató a vegyszermentes gazdálkodás lehetőségeiről Kárpátalján
A projekt részeként a megjelent gazdák lehetőséget kaptak arra, hogy díjmentesen igényeljenek különböző típusú feromoncsapdákat.
A projekt részeként a megjelent gazdák lehetőséget kaptak arra, hogy díjmentesen igényeljenek különböző típusú feromoncsapdákat.
A PAPILIO szakkör nagydobronyi diákjai a Makkosjánosi közelében elhelyezkedő Dinó Parkba tehettek ismeretterjesztő látogatást.
A helyi fiatalok mellett érkeztek résztvevők Tiszaágtelekről, Kisdobronyból, Nagygejőcről és Császlócról is.
Az immár második alkalommal megrendezésre került vetélkedőnek idén is a Nagydobronyi Magyar Ház adott otthont.
A 2021-es környezetvédelmi világnap házigazdája Pakisztán lett, témája pedig az „Ökoszisztéma helyreállítása”.
A program elsődleges célja a Beregi-sík természeti értékeinek bemutatása volt.
Gyereknappal egybekötött horgászversenyt rendezett a PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület május 22-én.
A méh az egyetlen olyan rovar a földön, amely emberi fogyasztásra alkalmas ételt termel.
Május 15-én, a Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap keretében a bolygónkat fenyegető veszélyekre és a vészjósló természeti változásokra hívják fel a figyelmet világszerte.
E jeles nap lényege, hogy már egészen kisgyermekkorban kialakuljon a gyerekek természet- és állatvédelem iránti elkötelezettsége.
End of content
End of content