Óvd a Földet, hisz csak egy van belőle! – Ma van a Föld Napja
A nap elsődleges célja, hogy a környezetvédelem időről-időre az érdeklődés középpontjába kerüljön.
A nap elsődleges célja, hogy a környezetvédelem időről-időre az érdeklődés középpontjába kerüljön.
A pályázatra olyan 18 és 30 év közötti kárpátaljai fiatalok jelentkezését várják, akiket érdekel a környezetvédelem.
Pályázhat minden olyan kárpátaljai felsőoktatási intézményekben tanuló diák, aki jelenleg BSc/MSc képzésben végzi tanulmányait.
Az első környezetvédelmi programok az ENSZ „Ember és bioszféra” címet viselő világkonferenciáján fogalmazódtak meg, amelyet 1972. június 5-től 16-ig tartottak Stockholmban. A világszervezet közgyűlése ekkor határozta el, hogy Nemzetközi Környezetvédelmi Világnappá nyilvánítja a tanácskozás kezdőnapját, június 5-ét.
Az emberiség szempontjából a méh az egyik legfontosabb állat, hiszen az élelmiszertermelés harmadához szükséges a beporzók tevékenysége, javarészt a méheké. Ennek köszönhetően az Egyesült Nemzetek Szervezete 2018-ban május 20-át a méhek világnapjává nyilvánította. Az ENSZ ezzel szeretné felhívni a figyelmet a méhek fontosságára.
Az állatvédők minden évben felhívják a figyelmet a laborállatok védelmének fontosságára, illetve arra, hogy a tudomány lehetőség szerint alkalmazzon élőlénybarát alternatívákat. Április 24-én az állatvédők arra figyelmeztetnek: a tudomány számára van más, állatbarát megoldás.
Április 22-én a Föld világnapját ünnepeljük. Ez az esemény egy kiváló alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a Föld védelmére és környezetünk megóvására. A Föld napját először pontosan 50 évvel ezelőtt, 1970. április 22-én tartották meg az Egyesült Államokban. Denis Hayes, aki ma az alternatív energiaforrások nemzetközi kutatója – akkor még lelkes egyetemistaként –, emelte…
End of content
End of content