Zelenszkij: folytatni kell a párbeszédet Oroszországgal a háború befejezéséről
Ugyanakkor Ukrajna nem kész megadni magát.
Ugyanakkor Ukrajna nem kész megadni magát.
Az apostoli út célállomásait Ferenc pápa választotta ki.
Csütörtökön újra telefonon egyeztetett Andrij Jermakkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével.
„Nem az ukránok ellen harcolunk Ukrajnában, hanem a kollektív nyugat ellen” – szögezte le.
A francia államfő szerint Oroszország háborújának egyik célja Európa megosztása.
Hangsúlyozta, hogy az EU-nak is részt kell vennie az orosz-ukrán határvidéken uralkodó feszültség csökkentését szolgáló tárgyalásokon.
Különösen a szabadságjogok és az emberi jogok tekintetében nem mutatkozik a konstruktív párbeszéd folytatására – jelentette ki Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Fehéroroszország felfüggeszti az emberi jogokról folytatott párbeszédet az Európai Unióval – közölte Uladzimir Makej.
End of content
End of content