Leköszön Bocskor Andrea EP-képviselő
A kárpátaljai magyar nemzeti közösség új jelöltje Ferenc Viktória lett.
A kárpátaljai magyar nemzeti közösség új jelöltje Ferenc Viktória lett.
Az ellenzék is konstruktívan vesz részt a parlament munkájában a jövőben.
A képviselők 98:75 arányban szavaztak.
Zseleznyak szerint a törvény célja a hadi ágazat támogatása.
A dokumentum által jóváhagyásra javasolt újítások szerepelnek Ukrajna EU-tagjelöltségének feltételei között.
Emellett a parlament támogatta az általános mozgósítás időtartamának meghosszabbítását is.
Az elnök várhatóan pénteken írja alá jogszabályt, amely ezután lép hatályba.
Az előterjesztést 259 képviselő támogatta.
330 képviselő szavazta meg a 451 tagú törvényhozásban.
A járvány kitörése óta nem volt ennyi fertőzött a képviselőcsoportban.
End of content
End of content