Ismét Janez Jansa lett Szlovénia miniszterelnöke
A Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke.
A Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke.
Az elnök a magyar parlamenti választások eredményére reagált.
Mintegy 3,3 millió választópolgár szavazott bizalmat a Tiszának.
Az előzetes eredmények publikálása várhatóan 20 óra körül indul.
A százhúsz képviselőből álló kneszet hétfő este 62 képviselő támogatásával fogadta el második és harmadik olvasatban a törvényt.
Az ellenzék egy közös, konszenzus során állított jelölt megválasztását szorgalmazta.
18 kárpátaljai család vehetett részt Budapesten egy csodálatos hétvégén.
A képviselők első feladata a kormány megválasztása volt.
A digitális és pénzügyi blokád lehetővé teszi, hogy elérjék azt a 2 millió embert, akiket az állam „nem lát”.
Babis győzelme utáni első sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy célja egypárti kormány létrehozása.
End of content
End of content