Nyolcadszorra sem sikerült házelnököt választani Koszovóban
A koszovói törvények nem szabályozzák, hogy hányszor lehet megkísérelni a házelnök megválasztását.
A koszovói törvények nem szabályozzák, hogy hányszor lehet megkísérelni a házelnök megválasztását.
330 képviselő szavazta meg a 451 tagú törvényhozásban.
A párt a Szövetség nevet viseli majd, s várhatóan néhány héten belül gyakorlatilag is létrejön.
Az előzetes információk szerint a tegnapi helyhatósági választásokon nyolc pártot szavaztak be a Kárpátaljai Megyei Tanácsba.
Az Ukrajnában szerdán közzétett, legfrissebb felmérés alapján négy ukrán párt támogatottsága éri el a parlamentbe való bejutáshoz szükséges, ötszázalékos küszöböt, négy nappal a vasárnapi előre hozott parlamenti választások előtt.
Némi botránnyal kezdődött meg tegnap az ukrán parlament első ülése. A Femen ukrán feminista csoport a korrupció ellen tüntetett Kijevben: a félmeztelen aktivisták megpróbáltak bejutni a törvényhozás épületébe, de a rendőrök útjukat állták.
A választási kampány után az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) ellenőrzéséért csap össze egymással ismét Kárpátalja két meghatározó politikai ereje, az országban hatalmon lévő Régiók Pártja (PR), illetve a Kárpátaljai Megyei Tanács többségét adó Egységes Közép (JeC) párt.
A tisztségek újraelosztásáról egyeztettek jelöltjeik választási győzelme esetére a Régiósok még az október 28-i parlamenti választások előtt – állítja minap megjelent cikkében a zakarpattya.net.ua.
A kárpátaljai ukrán nyelvű internetes média máris teljes gőzzel bekapcsolódott a választási kampányba. A feladat ilyenkor nem csupán a „saját” jelölt dicsérete, az ellenfelek bírálata sem maradhat el. Az alábbiakban az ebben a szellemben fogant írásokból adunk egy kis ízelítőt.
A manőverezés ideje lezárul, most a választásokon kell tisztázni az erőviszonyokat az ukrán nagypolitika szereplőinek.
End of content
End of content