Most-híd

Jóváhagyta a Most-Híd kongresszusa a párt beolvadását a Szövetségbe

Jóváhagyták a Most-Híd küldöttjei Tardoskedden szombaton tartott közgyűlésükön azokat a dokumentumokat, amelyek lehetővé teszik a párt beolvadását az egységes felvidéki magyar pártba, amely a Szövetség nevet viseli majd, s várhatóan néhány héten belül gyakorlatilag is létrejön.

Sólymos László, a Híd elnöke – aki koronavírus-fertőzés miatt személyesen nem tudott részt venni a közgyűlésen – pozitívan értékelte a közgyűlés küldöttjeJóváhagyta a Most-Híd kongresszusa a párt beolvadását a Szövetségbeinek döntését.

„Hosszadalmas tárgyalássorozatot tudunk magunk mögött, s örülök, hogy a küldöttek döntő többsége úgy látja, hogy azokat az értékeket, amelyeket 12 évvel ezelőtt, a Híd megalakulásakor megfogalmaztunk, ebben az új közös pártban vigyük tovább” – írta Solymos a párt sajtóosztálya által az MTI-nek eljutatott közleményében.

Az egységes felvidéki magyar politikai érdekképviselet létrehozásáról szóló végső megegyezést idén márciusban jelentették be a Szövetség néven létrejövő pártba beolvadó politikai erők, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd és az Összefogás vezetői. Az egységes politikai párt létrejöttéhez vezető megegyezést közel kétéves, az egyeztetések többszöri megakadásával jellemzett egységesítési folyamat előzte meg.

A tavaszi megegyezést az új politikai szubjektum alapszabályáról folytatott egyeztetések, illetve az egybeolvadást lehetővé tévő párton belüli dokumentumok jóváhagyási folyamata követte. Ez utóbbit elsőként a múlt héten az Összefogás közgyűlése zárta le, majd most a Most-Híd. A három párt legnagyobbika, az MKP vasárnap tartja kongresszusát, ahol várhatóan ugyancsak jóváhagyják az egybeolvadást lehetővé tévő dokumentumokat.

A hárompárti egyesülés folyamata várhatóan október 2-án a Szövetség alakuló kongresszusával zárul majd le, melyet a tervek szerint Révkomáromban tartanak majd.

Forrás: MTI