A Mennyei Század hőseire emlékeznek ma Ukrajnában
Összesen 107 ember vesztette életét a Majdanon.
Összesen 107 ember vesztette életét a Majdanon.
Még nem tudni, milyen korlátozásokat vezetnek be ellene.
A volt ukrán elnök az ukrán delegáció tagjaként utazott volna Vilniusba, a NATO Parlamentközi Közgyűlésének ülésére.
A döntés nem terjed ki a Porosenko érdekeltségébe tartozó két televízióra, az Ötös csatornára és a Prjamij hírtévére.
A támadó ellen huliganizmus vádjával indítottak eljárást.
Az ukrán államfő beszédében nem tett említést Ukrajna negyedik elnökéről, Viktor Janukovicsról és az ötödik kormányfőről Petro Porosenkóról.
Petro Porosenko volt ukrán elnök pénteken többtucatnyi, mellette demonstráló hívével együtt jelent meg kihallgatásra Kijevben az Állami Nyomozó Iroda (DBR) előtt, miután a bíróság engedélyezte az előállítását, mert harminc idézésre nem jelent meg – számoltak be híradások.
Újabb kihallgatásra idézte be Petro Porosenko volt elnököt augusztus 12-re az ukrán Állami Nyomozó Hivatal (DBR) – közölte szerdán Makszim Bilouszenko, a hatóság sajtóosztályának vezetője.
Ukrajna korábbi elnöke, Petro Porosenko július 10-én érkezett Kárpátaljára.
Már első intézkedésével megsértette az alkotmányt Volodimir Zelenszkij, a két napja beiktatott ukrán államfő azzal, hogy feloszlatta a parlamentet – mondta szerdán Petro Porosenko volt ukrán elnök.
End of content
End of content