Elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus
77 éves volt.
Magyar politikusok álltak ki a nemzeti kisebbségek megvédelmezéséért kedden az ET Miniszteri Bizottságának magyar elnöksége által szervezett magas szintű konferencián.
Kossuthtal a magyar függetlenségért harcolt, majd a kiegyezés pártjára állt Pulszky Ferenc.
Információk szerint Kárpátalja kormányzóhelyettese lesz.
A koronavírus-járvány a felszínre hozta az EU intézményi szintű problémáit, mely az elmúlt évtizedben amúgy is jelentős válságokkal nézett szembe.
Eötvös József író, akadémikus, politikus, a magyar realista regényírás első nagy mestere, a közoktatás megújítója 207 éve, 1813. szeptember 3-án született. Fia, Eötvös Loránd a legnagyobb magyar fizikusként 1889-ben követte őt az Akadémia élén.
A közösségi oldalakon terjed az az iskolások szülei által közzétett felhívás, amelyben arra kérik az elnököt, a minisztereket, a parlamenti képviselőket és a tisztviselőket, hogy ne használják kampánycélokra a szeptember 1-jei iskolai tanévnyitó ünnepségeket – jelentette az Ukrajinszka Pravda.
Európai uniós tagországok politikusainak tiltotta meg Oroszország, hogy a területére lépjenek, válaszul az ukrajnai politikája miatt Moszkvát sújtó nemzetközi szankciókra – jelentette be pénteken Mark Rutte holland miniszterelnök.
Zalaegerszegtől húsz kilométerre délre egy 1461 lelket számláló község húzódik meg a szelíd hullámokat vető, lágy ívű zalai dombok között: Söjtör. A faluban két kastély is magára vonja a látogatók figyelmét: egy hajdani főúri lak, a Festetics grófok kastélya, valamint egy szerényebb, ám ugyancsak egyemeletes, egykori köznemesi hajlék, a Deák-kastély, ahol a XIX. század –…
Bródy András ruszin politikus Beregkövesden született 1895. július 2-án.
End of content
End of content