Református Egyház

  • Kiskörzeti csendesdélután Benében

    Erősödjetek meg az Úrban!A Beregi Református Egyházmegye missziós bizottsága rendszeresen szervez kiskörzeti csendesnapot, ahol a közeli gyülekezetek találkozhatnak egymással, Isten igéje mellett s egymás hite által erősödhetnek.

  • Épül-szépül a gyülekezeti ház

    A Nagygejőci Református Egyházközség régi álma, hogy felújítsa a 139 éves egykori református tanítói lakást és iskolát. E cél megvalósítása – holland segítséggel – immár elég közelinek látszik.

  • Parkevangelizáció Badalóban

    Rendhagyó evangelizációs hétre került sor július 8–12. között Badalóban, ahol esténként a községháza és a helyi általános iskola parkosított területén került sor az igehirdetésre.

  • Beszélgetés dr. Csókay András Prima Primissima-díjas agysebésszel

    Múlt héten a bakosi református templomban Magyarország egyik leghíresebb agy- és idegsebésze, dr. Csókay András tartott előadást. Nevével mint nemzetközileg elismert szaktekintéllyel az elektronikus és nyomtatott média révén korábban már többször találkozhattunk: szakmai téren nevéhez fűződik a súlyos traumás agyduzzadás kezelésére kidolgozott ún. „éralagút”-technika kifejlesztése, amivel az agysérültek túlélési esélyei jelentősen megnövekedtek.

  • Egy „imádkozó orvos” előadása

    Rendhagyó alkalomra került sor április 18. estéjén a bakosi református templomban: Mező Miklós helyi református lelkipásztor meghívására Isten igéjével és előadással szolgált dr. Csókay András, Magyarország egyik leghíresebb agy- és idegsebésze. Az alkalom mottójául egy Máté evangéliumából kölcsönzött igeszakaszt választottak: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.”

  • „2012 a közösségek éve volt” – Ünnepi lelkészszentelő közgyűlés

    A Kárpátaljai Református Egyház egyházkerületi közgyűlésére február 23-án került sor. Az egyházkerület 102 meghívott gyülekezeti gondnokából 85-en jelentek meg, a 76 lelkészből pedig 46-an, tehát a közgyűlés határozatképes volt. A rendezvény első részében, a beregszászi református templomban sor került két lelkész felszentelésére, hitoktatói oklevelek átadására, majd a fórum a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola…

  • Beiktatták Szimkovics Tibort

    Július 8-án zsúfolásig megtelt a ráti református templom, ugyanis a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) vezetésének, valamint lelkészeinek jelenlétében e napon iktatták be ünnepélyesen tisztségébe Szimkovics Tibor református lelkipásztort.

  • Énekkari találkozó Ungváron

    Több mint egy évtizede abból a célból rendezték meg az első kórustalálkozót Ungváron,hogy ez esemény által is alkalmat teremtsenek a kárpátaljai gyülekezet énekkarai számára az egymással találkozásra, hogy az ide ellátogatók az éneklés révén is együtt épüljenek a hitben, hiszen minden ének egy-egy imádságnak is felfogható.

End of content

End of content