Először indul el a Bárka tábor Kárpátalján
Várják a stábtagok jelentkezését.
Várják a stábtagok jelentkezését.
December 15-21. között.
Szavai szerint fontos az, hogy minden közösségnek legyen iskolája és óvodája.
A város lakosai negyedik alkalommal gyűltek össze Beregszász főterén, hogy együtt ünnepeljenek.
A Magyar Református Szeretetszolgálat hét tonna adományt juttatott Kárpátaljára április 5-én.
A kisfiú gyógyításához több mint 1 860 000 dollárt sikerült összegyűjteni, ami a kezelés 80%-át fedezi.
A beregszászi magyar tannyelvű általános és középiskolák igazgatói, szervezői, valamint a polgármesteri hivatal küldöttei részére szerveztek konferenciát a Beregszászi Református Egyház képviselői február 22-én.
A hollandiai SGP református politikai párt és a Kárpátaljai Református Egyházkerület Ungi Egyházmegyéjének együttműködésében a korábbi évekhez hasonlóan idén is kétnapos konferenciát szerveztek november 27–28-án az eszenyi Bárka Ifjúsági Központban.
Október 18–19-én négy város református gyülekezetének tagjai találkoztak, tanácskoztak Huszton.
Már a nyomdában van a revideált új fordítású Biblia legújabb kiadása, amelyet áprilisban mutatnak be a nagyközönségnek a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
End of content
End of content