református

  • Nyári táborozás a Sámuel Alapítvány szervezésében

    A gyermekek számára a nyári időszak fénypontja a közös táborozás. Istennek hála, a lehetőségek tárháza igen gazdag, megannyi témájú tábor közül lehet válogatni. A Sámuel Alapítvány által szervezett táborra július 2. és 6. között kerülhetett sor, melynek helyszínét a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum biztosította.

  • Ki kell jönni a templomból!

    Isten dicséretében bővelkedhettek május utolsó hétvégéjén a Budapestre látogatók: a XVI. Református Zenei Fesztiválon nemcsak az embereket elválasztó határok mosódtak el, hanem a profán terek is szakralizálódtak.

  • Kárpátaljai szemmel az egységről

    Tíz év távlatából azt tudom elmondani, hogy ezek az évek, amelyek mögöttünk vannak, megerősítettek bennünket, mindnyájunkat abban, hogy egy alapon állunk a Szentírás alapján, a hitvallásaink összekötnek bennünket. A múltunk habár különbözik is, de ugyanaz a jövőképünk, tehát Isten országa felé haladunk.

  • Bővüléssel ünnepelték az egységet

    Az amerikai Kálvin Egyházkerület is csatlakozott a tizedik születésnapját ünneplő Magyar Református Egyházhoz a május 17-i debreceni ünnepi zsinati ülésen. A debreceni Nagytemplomban visszatekintettek a magyar református egység elmúlt évszázadaira és hálát adtak az egyre szorosabb testvéri kötelék áldásaiért.

  • Az egység ünnepe

    „Azzal tudjuk leginkább értékelni az egységet, ha megéljük azt” – véli Fekete Károly tiszántúli püspök, a május 18-i egységnap házigazdája. Egy hét múlva egész napos rendezvénnyel ünneplik az egységes Magyar Református Egyház megalakulásának 10. évfordulóját Debrecenben.

  • Anyák napja – másképp

    Április 27-én a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCsSz) és a Sámuel Alapítvány közös rendezvényére került sor, egy anyák napi ünnepségre.

  • Szikra hétvége fiataloknak

    Április 26–28. között idén is megrendezésre került a Szikra ifjúsági hétvége, melynek idei témája a problémamegoldás volt. A Csonkapapi Agapé Missziós központban családias légkör mellett körülbelül 30 fiatal gyűlt össze.

  • Nem kerülhetjük meg a Lélek egységét

    A magyar reformátusok május 18-án, Debrecenben közösen szeretnének hálát adni a pont tíz éve újraegyesült Magyar Református Egyházért. A szervezőket erről az egységről, a várható programokról és elmúlt tíz évről kérdeztük.

End of content

End of content