Csendeshét a Nagybégányi Református Egyházközségben
Isten igéjének hirdetésével, áhítattal és énekszóval telt meg november 11-e és 15-e között Nagybégányban a református gyülekezet temploma.
Isten igéjének hirdetésével, áhítattal és énekszóval telt meg november 11-e és 15-e között Nagybégányban a református gyülekezet temploma.
A Magyar Református Szeretetszolgálat által meghirdetett Nincsen számukra hely c. pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a társadalom perifériájára szorultak helyzetére.
Szoktál azon gondolkodni, hogy Istenről hogyan tudsz úgy bizonyságot tenni szükségben lévő emberek közt, hogy közben más kultúrákon keresztül önmagadat, a körülötted lévő világot és Istent is jobban megismered, aki képes életeket megváltoztatni? Tőle kapott szereteted is változtathat a világon, amely által te magad is formálódhatsz! Egy-egy óra, amit egy magányos, idős, beteg emberre, egy…
Egy közösség működésében sokszor húzóerőként szolgálhat a szervezetbe való tömörülés. A közös érdek és célok egységes tevékenységre késztethetik az érintetteket.
Utópia a két protestáns felekezet egyesülése?
Hetedik alkalommal rendezték meg a Sátoraljaújhelyi Nemzetközi Kórusfesztivált szeptember 20. és 22. között.
Háromnapos hálaadó ünnepséget tartottak a Nagyberegi Református Líceum aulájában szeptember 13-15 között.
Bilke református egyháza 1523-ban keletkezett, első templomukat valószínűleg még az 1600-as évek közepén építették.
A Duna vasárnap a huszti erődtemplomból, felvételről közvetít református istentiszteletet. Igét hirdet: Józan Lajos lelkipásztor.
A bátyúi kórus 2002-ben alakult leánykarként, majd 2005-től férfiakkal kiegészülve vegyes karként működik.
End of content
End of content