Lépésről lépésre
Holnaptól minden másként lesz: egészségesen élek, megtanulok angolul, többet sportolok. Sok hasonló ígéretet tettünk már egymásnak és magunknak is, de szinte soha nem váltjuk őket valóra.
Holnaptól minden másként lesz: egészségesen élek, megtanulok angolul, többet sportolok. Sok hasonló ígéretet tettünk már egymásnak és magunknak is, de szinte soha nem váltjuk őket valóra.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület Levéltára 2004 végén kezdte meg működését azzal a céllal, hogy összegyűjtse megőrizze, feldogozza és kutathatóvá tegye Kárpátalja református gyülekezeteinek iratanyagait.
Egy csapat, egy közös céllal, amely nem más, mint hogy minél több emberhez eljuttassák Isten igéjét valamilyen különleges módon.
Több mint 700 évvel ezelőtt Szent György tiszteletére templomot építettek az egykori Nagybégány katolikus vallású lakosai.
Lassan egy hete, hogy véget ért Mezőtúron a Magyarországi Református Egyház és egyben a Kárpát-medence legnagyobb református ifjúsági rendezvénye, a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó, s így, kissé szomorúan, de hazatért a Kárpátalját képviselők kis csoportja is.
„Ti vagytok a jelen egyháza, a mostani világ átformálói” – hívta fel több ezer fiatal figyelmét a Csillagpont záró istentiszteletének igehirdetője a találkozó utolsó napján.
Szathmári Paksi Mihály tanár, református főiskolai igazgató Mezőkaszonyban született 1683-ban.
Megnyitotta kapuit a legnagyobb református ifjúsági találkozó.
Történelmi örökségünk arra indít bennünket, hogy intézményrendszerünk erősítse belső összetartozását – áll többek közt a nyilatkozatban.
Magyarország, illetve a Felvidék, Kárpátalja és Erdély 40 intézményéből több mint 170 vendég érkezik Debrecenbe a szombaton kezdődő, idén 18. alkalommal rendezendő Kárpát-medencei magyar református középiskolák találkozójára.
End of content
End of content