Több ezer indok

„Ti vagytok a jelen egyháza, a mostani világ átformálói” – hívta fel több ezer fiatal figyelmét a Csillagpont záró istentiszteletének igehirdetője a találkozó utolsó napján.

A legnagyobb református ifjúsági összejövetel úrvacsorával zárult.

Nézőpontok

„Ki vagyok én?” – az idei Csillagpont legfontosabb kérdéséről szólt a találkozó záró istentiszteletén szolgáló lelkipásztor, Bella Péter szombat délelőtt.
– Ember vagyok, akinek vannak válaszai, de sokkal inkább kérdései. Ember, aki egyre jobban ismeri magát, de nagyon sokszor meg is lepődik saját magán – ez az én nézőpontom. Isten nézőpontja szerint trónörökös vagyok, akit Isten választott, akit keresztjébe zárt, akiért Krisztus bűnné lett, és akinek megbocsátott. Ugyanolyan ember vagyok, mint te.
Ami nem változik
Vajon mit viszünk el innen, ha visszamegyünk a megszokott közegünkbe? – folytatta az igehirdető.
– A megélt csodák, a különleges helyzetekben megértett igazságok sokszor nem élik túl a hétköznapi valóságunkkal való találkozást.
Hasonlót élhetett át Péter apostol is, aki miután háromszor megtagadta Jézust, visszatér halászmesterségéhez, ám abban is kudarcot vall. Amikor azonban találkozik a feltámadt Jézussal, minden megváltozik – magyarázta a lelkész.
– Csak Péter mondott le magáról, Jézus szeretete, hívása azonban nem változott. Van visszafogadás, van lehetőség a változásra. Jézusnak egy kérdése van hozzád csupán: „Szeretsz-e engem? Mert én téged igen, akármi történt is.”

Több ezer indok

– Akármennyire más az egyéni történetünk, mindannyiunk mellett ott marad a nem változó Isten. És azt tudom, hogy terve van veletek! „Élek többé nem én, hanem Krisztus él bennem.” – Ez a te mondatod is. Ti vagytok a jelen egyháza, a mostani világ átformálói! Ti vagytok a református egyház esélye. Több ezer indokot látok arra, hogy miért érdemes a református egyházhoz tartozni. Ti vagytok azok – fogalmazott.
A mezőtúri Csillagpont záró istentisztelete úrvacsorával folytatódott. A több ezer fiatal a találkozónak otthont adó valamikori mezőgazdasági főiskola focipályáján vette a kenyeret és a bort. Az istentisztelet után Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda, egyszersmind a Csillagpont szervezőcsapatának vezetője mondott köszönetet a találkozó két éven át tartó szervezőmunkájáért Kis Renátának és annak a mintegy kilencszáz önkéntesnek, akik lehetővé tették a Csillagpont lebonyolítását. A találkozó áldásvétellel zárult: a résztvevőket a jelen lévő református lelkipásztorok egyenként áldották meg a Szentírás igéivel.
Jakus Ágnes

Forrás: parokia.hu