régi tárgyak

A piacon vásárolva mindig jól megválogatom, hogy mit teszek a kosaramba. Igyekszem minőséges és házi termékeket venni, hogy családom a legjobbat kaphassa. Így van ez a tejtermékekkel is, főként a vajjal. A különböző márkák kavalkádjában néha nehéz megtalálni a legjobbat és a legfinomabbat, hiszen legtöbbjük köszönőviszonyban sincs a tehénnel, az adalékanyagokon kívül pedig kevés valódi…

Gyermekkoromban amikor nagymamámnál voltam, sokszor nézegettem a falra akasztott festett dísztányérokat. Nagyon tetszettek a tányéron a különböző színes, festett minták és karcolatok. Sorozatunk mai részében a mázas, kézzel festett tányérról lesz szó.

Egy korábbi tanulmányutam során a Kékfestő Múzeumban jártam Pápán. Egy igazi időutazás volt a 200 éves épület ódon falai között járni. Mondanom sem kell, bárhová néztem, mindenhol kékfestőanyagból készült dísztárgyak vettek körül. Igencsak elcsodálkoztam, amikor a kékfestőmesterség hátterét is megismerhettem.

A szövés és fonás folyamatánál maradva ezúttal a talpas guzsalyt mutatjuk be. A guzsalyról szó esett ugyan

A vidékünkre oly jellemző szövés és fonás hosszú folyamatát szinte valamennyi faluban ismerték. Hogyisne, hiszen a legalapvetőbb házi munkálatok egyike volt a maga természetességét tekintve. Persze nem volt ez olyan egyszerű. Ha a család szőni akart, akkor a hozzá szükséges fonalat is elő kellett állítani kenderből vagy éppen lenből. Ezek megmunkálása pedig hosszú folyamat volt.

Ezúttal egy igen pikáns nevet viselő tárgyat szeretnék bemutatni. A Nagyberegi Tájházban tartott tárlatvezetés során ez az egyetlen tárgy, amelynek neve megnevetteti a gyerekeket, hiszen eddig nem is hallottak róla, és sokszor nem értik, miért pont ilyen nevet visel. A csöcsös korsóról van szó.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a világon egy embernek tizenkét fia. Már felnevelkedett valamennyi, de az apjok nem tudta, mit csináljon velök. (…) Mind a tizenegy fiúból lett valami mesterember, csak az utolsóból zsivány. Ezt Tilinkónak hívták. (részlet egy népmeséből)