Régi tárgyak: a talpas guzsaly

A szövés és fonás folyamatánál maradva ezúttal a talpas guzsalyt mutatjuk be. A guzsalyról szó esett ugyan sorozatunk előző részében, viszont ott nem tértünk ki a talpas guzsaly jellemzőire, illetve szerkezetére. Ez utóbbi valójában nagyon egyszerű.

A talpas guzsaly gyakran gazdagon faragott, ritkábban festéssel is díszített rúd, amelyre fonáskor a rostcsomót felkötik. Ehhez tartozik egy guzsalytalp is, melyet gyakran szerelmi ajándékként készített a legény a lánynak.

A fonóba induló lányok nemcsak a fonni valót vitték magukkal, hanem a talpas guzsalyt és egy kis széket is. A székre ráhelyezték a guzsalyt. A talpas guzsaly kb. másfél méteres rúd, alul egy- vagy kétszárnyas talpba rögzítve.

A talpra fonás közben ráülnek, hogy a guzsaly biztosan álljon. A Dunántúl és a Kisalföld kivételével az egész magyar nyelvterületen elterjedt: kétszárnyas formája jobbára az Alföldön és a Felföldön, egyszárnyas formája inkább a Tiszántúl ÉK-i részén és Erdélyben használatos.

A guzsalytalpat házilag faragták. Az ügyes kezű legények maguk készítették és díszítették, majd pedig ajándékozták meg vele a kiszemelt leányzót. De gyakran elkészíttették más ügyes kezű mesterekkel. A legényeknek minél inkább tetszett egy leányzó, illetve minél komolyabb volt a kapcsolatuk, annál díszesebb guzsalytalpat ajándékozott. Míg a férj a feleségének egy sima fából kifaragott talpat készített, melyen semmilyen díszítés nem volt.

A guzsalytalpakat vésett és ék rovással díszítették. Gyakran belekerült a leányzó neve, vagy nevének kezdőbetűi.

Egyes talpakon az évszám és a készítő, vagy készíttető neve is olvasható. Tény, hogy igen változatos díszeket láthatunk egyes darabokon: néha szemet gyönyörködtető mintákkal is találkozunk.

Gál Adél
Kárpátalja.ma